Úgy érzem Finnország egy praktikus ország. Minden zökkenőmentesen ment a repülő leszállásától kezdve (tart ez a mai napig). 

 A repülőről leszállva egyértelműen jelezték, hogy merre tudjuk felvenni a csomagokat, nem csak táblákon, de egy stewardess is állt az ajtóban, akitől lehetett kérdezni, ha az ember elveszettnek érezte volna magát. A poggyászokra várni kellett egy kicsit hosszabban, de nem siettem sehova, szóval nem volt min idegeskednem. A vonathoz is egyértelműen vezetett az út, hála az ideiglenes szállásadómnak még az sem okozott fejtörést melyik vonatra kell felszállnom. (Kettő van, ami a reptér és a központ között jár (I és P) mindkettő ugyan oda érkezik, csak ellentétes irányba indul. 

 Maga az oktatás csak szeptember 5-én kezdődött, azonban már augusztus 30-tól szerveztek programokat, tájékoztatókat, az orientációs hét keretében. Erről már kiutazásunk előtt küldtek tájékoztatót emailben. Igazából rengeteg hasznos infóval elláttak minket már a kiutazás előtt is, így nem volt összezavaró megérkezni az egyetemre (ámbár néha már túl sok emailt is kaptunk, olykor el is vesztem bennük).

 Az orientációs hétre csoportokra osztottak minket a szakunk szerint és két tutor, akik az egyetem tanulói közül kerültek ki, kísér minket végig a programokon. Az elején körbevezettek minket az egyetem fontosabb színterein, bemutatkoztak a diákszövetkezetek (rengeteg van, minden karnak sajátja, plusz különböző tematikus, hobbik köré épülők), megismerhettük egymást a cserediákokkal. Ezek a programok egyébként nem kimondottan a cserediákoknak szóltak, hanem ugyanúgy az egyetemet kezdő gólyáknak is, akik főként finnek. Ez valószínűleg egy nagy előnye a szeptemberi szemeszternek, hogy ezek által a programok által a helyiekkel is jobban megismerkedhettünk. (Habár nem tudom, az orientáció a tavaszi félévben, hogy néz ki.)

 Ami a hivatalosabb részt illeti, az is nagyon jól megszervezett és egyértelmű volt. Az egyik napont arra szánták, hogy mindenkinek aláírják az Arrival form-ot, megkaptuk az HSL kártyánkat, ami a kedvezményes tömegközlekedést teszi lehetővé (plusz mint utólag kiderült, az egyetem könyvárában a nyomatáshoz is használható), befizethettünk a nemzetközi tanulóknak programokat szervező Sudent Union-ba, és persze megtörtént a végleges beiratkozás is. Egyik teremből mentünk a másikba, termen belül egyik aszteltól a másikhoz. (A szemfülesek két terem közt még ajándék University of Helsinki vászontáskára is szert tehettek.)

Már ezen az első héten kiütközött a különbség az északi mentalitás és a többi között. Ugyan még nem volt rettentő hideg, de már 17°C volt napközben, ami a naplementével szintén lejjebb vándorolt. A finnek pedig csupa kinti programokat szerveztek, piknik, városi túra (amit valamilyen rejtélyes okból Dice Safarinak hívtak), ismerkedős programok a parkban... Napközben még nem is volt semmi gond, csak este fázott mindenki szortyosra. Pár nap után megtanultuk, hogy mindig kell egy plusz pulcsit/hosszúujjút tartani a táskában.

 Persze ezenkívül elengedhetetlen része volt a programoknak a bulizás, megismerkedtünk pár helyi menő bárral, buli hellyel, mint pl. a Swingie, a Heidi's bar vagy a Thirsty Scolar. 

 Sajnon már rögtön a szállásfoglaláskor szembesülnöm kellett a ténnyel, (amit bár tudtam, mégis rosszul érintett) hogy Finnország elég drága.  Az egyetem konkrét kollégiumot nem biztosít, azonban a HOAS és az Unihome (szállásközvetítő cég diákoknak) rendelkezésre áll négy féle szállásajánlattal. Azonban érdemes megfontolni, felfedezni lehetőségeinket.

 A Helsinki Egyetemre jelenkezni a mobilityonline felületén lehetett, ahol is az adatok kitöltését, dokumentumok feltöltését követően le lehetett adni igényünket az általuk közvetített apartmanok egyikére. A nehézsége a dolognak, hogy csak egyet választhatunk, de közel sem biztos, hogy arra kapunk ajánlatot (már ha egyáltalán kapunk ajánlatot).

 Én a legolcsóbb alternatívát jelöltem meg: Unihome room with shared kitchen, 441€/hó. Azonban másmilyen szállást ajánlottak fel, egy olyat, aminek a bérlése havonta 610€ lett volna. Teljesen sokkolódtam, hisz ez az összes ösztöndíjamat elvitte volna. Szerencsére adtak gondolkodási időt az elfogadásra, így volt lehetőségem alternatívák után kutatni. Bár elég stresszes volt, azt meg kell hagyni.

 Sokat gondolkodtam megéri-e elfogadni, hiszen a többi cserediák is ott fog lakni, így a közösségi élet valószínűleg odahelyeződik majd. Megismerhetek ott olyan embereket, akik egyébként más szakokon tanulnak, más egyetemeken. Azonban ha elfogadom nem marad pénzem a programokon való részvételre, ami a közösségi élettől való elesést is jelenti, ezen kívül pedig egy életen át bánnám, ha ki kellene hagynom az izgalmas eseményeket.

 Szerencsére volt kihez fordulnom a PTE-n. Megismertem olyan diákokat, akik jártak már Finnországban, Helsinkiben, ők roppant segítőkészek voltak, nagy hálás is vagyok nekik! Így kötöttem ki végül a Haaga Institute Fundation-nél (https://www.haaga-asuntola.info/en/). Ez eredetileg a Haaga-Helia Egyetem tanulói számára biztosít szállást, ám ha van üres helyük, akkor bárki jelentkezhet. Végül emellett döntöttem, el is fogadták a jelentkezésemet. Az apartmanért mindössze 340€-t fizetek havonta. Egy olyan lakásban lakok együtt 2 spanyol lánnyal, amiben saját szobám van, hármónkra közös fürdőszobával és konyhával, ráadásul még erkélyünk is van. A mosoda közös a összes blokkban lakóval (2 mosógép és 2 szárítógép), fogalásos rendszerrel működik reggel 7-től esete 10-ig, de ez nem okoz nagy fennakadást. Sokszor előfordult már, hogy hirtelen döntöttem el, hogy mikor akarok mosni és eddig mindig akadt szabad időpont mikor nekem megfelelt. 

A szobám jól felszerelt: van egy egyszemélyes ágyam, egy óriási íróasztalom (tényleg óriási, nagyobb mint a konyhaasztalunk), asztali lámpával, éjjeliszekrényem, és egy ruhásszekrény amiben kényelmesen el lehet férni. Ami az ágyneműt illeti, huzatot mindenképp magunknak kell hozni, azonban párna- és paplanbelsőt tudnak adni. Bár jelezni kellett külön, hogy szeretnénk, nem adtak automatikusan. A konyhánkban vannak evőeszközök, egy serpenyő, egy lábas és tepsi is, amit ők biztosítottak, bár ezt nem tudom, hogy minden lakásban így van-e. Ami nem túl praktikus, és annyira nem örültem neki, hogy hűtő van, azonban fagyasztó nincs. Bár hideg időszakban valószínűleg elég kipakolni az erkélyre a fagyasztanivalókat.

 A vezető akivel leveleztem, nagyon korrekt volt és gyorsan válaszolt, így a szerződésem is hamar elkészült. Ami kissé különös volt, hogy nem kellett előre aláírnom és online visszaküldenem, hanem mindketten csak akkor írtuk alá, mikor megérkeztem. Eleinte picit aggódtam, de szerencsére nem próbáltak átverni. 

 Én augusztus végén érkeztem, a szállást viszont csak teljes hónapokra lehet lefoglalni, így az első pár napomat egy Airbnb-s apartmanban töltöttem. Erre érdemes mindenképp rákérdezni az adott szállásnál.

 Sok bőrönd, nagy távolság. Akármennyire is szerettem volna, sajnos a zöld utazás aligha bizonyult praktikusnak, ígyhát a repülő mellett döntöttem. Ennek persze az a hátránya, hogy súlykorlátokba ütköztem. Egy 23 kg-sat adhattam fel a repülő bendőjébe, egy nyolc kg-sat vihetem fel magammal az utastérbe, meg egy hátizsákot. Legalábbis azt hittem.

 A bőröndjeimet milliószor újrarendeztem. Eleinte mindent, amit szívesen magammal vinnék, csak beledobáltam. Nagy halomban tornyosultak a ruhák és az egyéb hasznos (vagy épp nem hasznos, de a lelkemnek fontos) dolgok. Egy drága barátnőm, Dorka, mikor meglátogatott, segített szelektálni és praktikusan bepakolni mindent. Kitulajdonítottuk a fürdőszobai mérleget, folyamatosan ellenőriztük a bőröndök súlyát. Még mindig sok. Kell ennyi pulcsi? Miért ne kellene, hisz hideg lesz! Mennyi törölköző szükséges? Kettő biztos, ott tuti lassan száradnak a dolgok. Mi van a cipőkkel? Bakancs, hótaposó, sport cipő. De azért kéne valami elegáns is. Nem hiszem el, hogy Finnországban mindenki állandóan Michelin mesterré változik a téli szezonra. 

 Szerencsére anyukám még nyár elején beszerzett pár szuperpraktikus vákumzacskót, annak érdekében, hogy tuti mindennel beleférjek a bőröndjeimbe. Így persze sokkal nehezebb volt megbecsülni a bőrönd tartalmának a súlyát. Újra túllőttem a célon. Vákumzacsizás után megint újrakazdtük a mérést. Futottunk még egy kört. Biztos, hogy kell ennyi könyv? Nem, elég lesz 2. Receptek? Majd szedek az internetről. Jó lett volna legalább egy fonom Mama-féle lekvárt elhozni, de ha az eltörik kezdhetem Finnországi kalandjaimat a mosodában. Sok idő telt el ilyesfajta diskurálásokkal, de sikerült. Befértem. Kicsit kevesebb is lett mindegyik bőröndben, biztos, ami tuti. A vákumzacskó kétségkívül zseniális találmány! (Csak sikerüljön porszívót szereznem a hazacsomagoláshoz)

 Rebesgettek valamit utazás előtt ismerőseim, hogy a felvihető csomagok szabálya változott, de én balga nem jártam utána a dolognak, így a reptéren szembesültem a módosítással. Összesen vihettem fel nyolc kilót a hátizsákban és a bőröndben. Egy pillanatra azt éreztem, az agyam barázdái kisimulnak és beáll a teljes csend. Mi az amit otthon hagyhatok, mit nem fogok hiányolni? Szerencsére aztán nem kellett sokat törnöm a fejemet a kedves repteres nőnek hála. Kiderült, hogy feladhatom a kisebbik bőröndömet is díjmentesen. Mázlim volt. De hazafele azért vigyáznom kell. Majd gondolkodom valami alternatív megoldáson.

 "Az utazás velünk kezdődik" hirdette, egy reptéri tábla. Ezen elgondolkodtam. Az utazásunk nem akkor kezdődik, mikor már a reptéren ülünk jól megpakolt csomagokkal, vagy amikor a vonatállomáson várjuk a vonatunkat, ami már sokadjára tíz percet késik, vagy mikor megpróbálunk beülni a kocsiba, ahol a lábunk alig fér el a táskáktól és örülünk ha látjuk a mellettünk ülő fejbúbját. Szerintem az utazás abban a pillanatban elkezdődik, mikor leülünk kiválasztani az úticélt. Számomra már novemberben kezdetét vette, az Erasmus+ pályázatra való jelentkezéssel.

 Még alig tettem be a lábam az egyetemre már tudtam, muszáj lesz kihasználnom az Erasmus adta lehetőséget. Midig is arról álmodtam, hogy ellátogassak a Mikulás földjére. Sok hó, rénszarvasok, szauna, huskyk, erdők, rengeteg tó, északi fény, és még sorolhatnám, mi minden vonzott Finnországba. Tudtam persze, hogy családdal, barátokkal nem igen fogok ideutazni nyaralás gyanánt, szóval nem is találhattam volna jobbat, mint tanulás alkalmából kiutazni.

 Nem állítom, hogy gördülékenyen ment a jelentkezés. Mikor valami hivatalos dolgot kell csinálnom, hajlamos vagyok mindent átnyálazni, hogy biztosra menjek. Ilyenkor pedig általában egyik oldalról dob át a másikra, mindenhol újabb információbonbákat potyogtatva a fejemre. Sok hiperhivatkozás, sok gép előtt töltött óra. Igazi surfing ont the internet érzés volt. Egyik hullám dobált a másik után, úgy éreztem a fejem alig látsz ki a habok közül. Levegőért kapkodok, de ha már egyszer elkezdtem nem állok meg, hisz akkor az össze megnyitott oldalt le kell vadásznom újra. A hullámok lenyomnak, a szemem kifolyik, az agyam kisül. Azt éreztem nem fair, hogy senki nem mondja előre mennyi macerával jár a jelentkezés, a papírmunka. Nem ér véget ott, hogy leadjuk a pályázatot, aztán megkapjuk az ösztöndíjat. Habár minden oktató, akivel leveleztem az ügyben (gyárgyelfogadtatás, vizsgameghosszabítási kérelem, stb.) nagyon segítőkész volt, gyorsan válaszolt. Gördülékeny volt a velük való kommunikáció. Viszont utána jön még a fogadó egyetemmel váltott temérdek levél, hogy minden a helyére kerüljön. 

 Azonban így, hogy mindezen már túl vagyok és megérkeztem Helsinkibe, én is rájöttem, hogy mindez már nem számít. Megéri végigjárni ezt a stressze utat ezért a kalandért. Megértem miért nem ez az amiről az emberek beszélnek beszámolójuk során, de azért említésreméltónak találtam a dolgot. Persze az is meglehet, hogy én bonyolítok mindent túl és másnak fele ennyi energiájába sem kerül ez a folyamat. Ami nagyon nagy motiváló erő volt, hogy két barátnőmmel együtt csináltuk ezt végig és bármiben elakadtunk ott voltunk egymásnak, hogy segítő kezet nyújtsunk.